2014.03.01. Föld
Zayn Malik
Ahogy anyám kérte, kivittem a szemetet. Az utca csendes volt, a tőle megszokott nyüzsgéstől. Nem láttam egyetlen lelket sem, még a jól berúgott csávókat sem. Semmilyen ,,rossz lány" nem igyekezett bárokba, night clubokba, vagy éppen egy gazdag pasas ágyába. Ahogy mindennap, anyám most is, mint mindig otthon a laptopja felett görnyedt, vagy a munka helyén. Nem olyan, hogy bent ül és bepötyög pár információt, majd hazajön, hanem itt kutatnak, s azonnal a helyszínen kell legyen, ha bármi történik. Igen, ez az egyik kutatató labor, a több millió közül. Anyámat ebbe vették be/fel, mert tökéletesen megfelelt a kisugárzásával. Jó ez nem igaz, hanem ez apám cége, vagyis hogy a VOLT apám vállalata. Szerette anyámat, és Ő is szerette, szerették egymást, de az apámnak ez nem volt elég és egyik napról a másikra eltűnt. Vagyis szó nélkül lelépett, de mindent anyára és rám hagyott. Anyának és Tashanak nagyon nehéz volt, főleg anyának. Teljesen befordult. Aztán egy nap jó kedvvel tért haza. Azóta minden vissza állt a rendes körforgásba, bár én még mindig kételkedem abban, hogy minden rendben van.
Mindig elegáns ruhákat, és szépen kontyba fogott hajat viselt, velem ellentétben. Igaz hisz benne, hogy egyszer az Ő nyomdokaiba fogok lépni. De ehhez nekem ehhez semmi kedvem, inkább a haverokkal deszkázni, lógni, cigizni, lopni szeretek. Mármint a lopni az egy elvont fogalom, szóval hogyha bármid is eltűnik, ne rám gyanakodj. Szóval ma is egész nap lógtam, ezért mérges rám, és persze ezért küldött ki ilyen későn, hogy dobjam ki a szemetet. Csak akkor csinál ilyet, mikor mérges rám. De amúgy szeret engem és én is szeretem Őt, ezért szívatjuk állandóan egymást. Megértem, hogy teljesen kiakad, azért, hogy naponta hozom haza az igazolatlant meg az egyes-ketteseket, jobb esetben hármasokat. De hé, Einstein sem volt mindenből kitűnő! Amúgy is Ő tehet mindenről. Ő küldött el egy rohadt fő sulira, hogy szakosodjak, majd egyszer aztán a nyomdokába lépjek. Én ezt nem akarom! Én más vagyok, én nem Ő vagyok, én Zayn vagyok, a helyi fenegyerek.
Mindig elegáns ruhákat, és szépen kontyba fogott hajat viselt, velem ellentétben. Igaz hisz benne, hogy egyszer az Ő nyomdokaiba fogok lépni. De ehhez nekem ehhez semmi kedvem, inkább a haverokkal deszkázni, lógni, cigizni, lopni szeretek. Mármint a lopni az egy elvont fogalom, szóval hogyha bármid is eltűnik, ne rám gyanakodj. Szóval ma is egész nap lógtam, ezért mérges rám, és persze ezért küldött ki ilyen későn, hogy dobjam ki a szemetet. Csak akkor csinál ilyet, mikor mérges rám. De amúgy szeret engem és én is szeretem Őt, ezért szívatjuk állandóan egymást. Megértem, hogy teljesen kiakad, azért, hogy naponta hozom haza az igazolatlant meg az egyes-ketteseket, jobb esetben hármasokat. De hé, Einstein sem volt mindenből kitűnő! Amúgy is Ő tehet mindenről. Ő küldött el egy rohadt fő sulira, hogy szakosodjak, majd egyszer aztán a nyomdokába lépjek. Én ezt nem akarom! Én más vagyok, én nem Ő vagyok, én Zayn vagyok, a helyi fenegyerek.
A kukába belerúgva az nagyot fordul a levegőben, aztán a földre zuhan, mint egy angyal, akit az imént kergettek el a Mennyből. Vigyorogva figyelem, ahogyan a szomszéd kukájában lévő szemét szanaszét terül a földön. Naponta szokta kérdezni tőlem Thalia - így hívják a szomszéd bácsi unokáját -, hogy hogyan is került ki belőle az a sok-sok szemét. Én persze a mosolyomat visszafojtva válaszolom; hogy nem tudom. Csak elszokott mosolyodni - mint, ahogy minden lány, akivel szóba állok - és az egyik hajtincsét tekergeti. Egyszer komolyan kipróbálnám én is. Miért jó érzés ez, és miért érzik azt, hogy ha ezt csinálják nem látom, hogy igazán zavarban vannak?
Vállat vonva elindulok az utcán, persze az ellentétes irányba, mivel semmi kedvem hazamenni. A fejemben ide-oda cikáznak a gondolataim, ezzel pedig teljesen más embernek érzem magam. Nem szoktam gondolkodni, se anyáról, főleg apáról nem. Csak mentem és mentem, a lábaim egymás után érintették a földet és már nem csak sétáltam, mire észbe kaptam az agyam rohant. Vagyis nem az agyam, hanem a testem az agyammal. Mivel nem nagyon szoktam gondolkodni, főleg nem a családomon. De én a saját testem ura vagyok, nem? Tudnom kéne hogy mi fog történni velem, mikor elkezdek gondolkodni egy adott témán. Vagy mégsem, tulajdonképpen nem lehet tudni.
Mikor feleszméltem és lassítottam a lépteimen, észre vettem, hogy az iskola kapujánál állok. Bár csend van, tudom valamelyik tanár éppen ordít az egyik gyerekkel. Ha én ott bent lennék, akkor biztosan én lennék az a gyerek. Az arcom valamiért a második emeleti ablak felé fordítom. Igen, az az én volt osztályom. Ha nem csaptak volna ki, két évvel az érettségi előtt, itt tudtam volna elvégezni, de hát ha nem, akkor nem. Nem mintha érdekelne. Csak ott vannak a haverok. Igaz nem az összes, mert ők az én barátaim, - jobban mondva spanoknak nevezzük egymást - nem mások, mint azok akik velem együtt lógnak az iskolából. Mármint ők a gimnáziumból, én pedig nem más honnan mint az egyetemről. És nem akármilyen egyetemről, az Oxford-ból. Nem csoda, hogy anyám ki van rám borulva emiatt, hiszen egyesek szerint ez a legjobb egyetem a városban, sőt az egész világon. Oda kéne járnom, lediplomáznom. Anya ezt akarja. De engem megint senki sem kérdezett meg, hogy én mit akarok elérni az életben.
A fejem fölött egy igen nagy madár száll el. Sasnak nézem, ha ez itt lehetséges. Jó, bevallom Bradford-ban vagyok. Fel sem ültem a buszra, ami elvitt volna az egyetemre. De még a kocsim benzinét sem fogom fogyasztani ez miatt. Ugyanis, rohadtul leszarom.
Az iskola előtt vagyok. Nem, tényleg nem az Oxford előtt, hanem a helyi iskola előtt, mivel ide jár az egyik húgom. Magunk közt szólva, az egyetlen húgom. Tasha-nak hívják, 14 éves. Én adtam neki a nevét. Mivel még messze lesz, hogy kicsöngessenek, a közeli park felé folytatom az utamat. A lábaim automatikusan a kedvenc padom felé visznek. Helyet foglalok, majd miután elővettem a telefonomat fel megyek Facebookra. Nem, nem vagyok az a közösségi ember, aki éjjel-nappal a neten szörfözik. Facebookról annyit, hogy jött 51 értesítésem, hogy ne felejtsek elmenni a heti eseményekre, amikre jelentkeztem, valamint 8 ismerősnek jelölés és 6 üzenet az exemtől.
Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy itt a vége. Az egy dolog, hogy én... hm, hogy is fogalmazzak szépen? Megcsaltam. De azért, mert láttam, ahogy volt pasijával enyeleg egy házibuliba. Ahová - nekem köszönhetően - meghívták. Annyira részeg volt, hogy félmeztelenül rá mászott minden ott tartózkodó hímnemű lényre. Az elején még a haverokkal röhögtem rajta, de amikor felment az emeletre az exével és később beremegett a plafon, totál kiakadtam. Természetesen a bosszú és a bennem szétáramló pia vezényelt. Lefeküdtem a legjobb barátnőjével.
Elmélkedésemből a nem messzi iskola csengője zavart vissza a jelenbe. Mosolyogva vágtam zsebre a kezem a telefonommal együtt, s megiramodtam az iskola felé. Csak egy útkereszteződés választott el a túl oldalon lévő épülettől. Nagyon forgalmas erre felé az összes út. Nem értem minek építenek forgalmas utak mellé kisgyerekekkel tömött házakat.
A nyüzsgést egy vérfagyasztó sikoly rázta fel: - Floraaa! - fejem jobbra döntöttem és láttam, hogy egy kislány fut az úton száguldó kocsik felé.
- Flora, állj meg! - kiáltotta neki - a nagyon dögös - anyukája. A kislány nevetve futott tovább. Mellém érve rám emelte nagy kék szemeit és indult volna tovább. De elkaptam kicsi, törékeny karját és vissza rántottam magam mellé. A következő pillanatban elsuhant előttünk egy autó. Szegény kislány annyira megijedt, hogy sírva bújt oda hozzám.
- Hé! - guggoltam le mellé - Ne sírj, nincs semmi baj.
- Anyát akarom - szorított magához, mire nevetve felkaptam az ölembe.
- Mindjárt meg kapod anyát - mentem oda a sexi anyukához. A kislányt leraktam, mire oda futott az anyukájahoz.
- Flora, hányszor mondjam még, hogy ne futkározz az utcán?! - suttogta mérgesen, miközben magához szorította a lányt.
- Bocsánat - morogta az édesanyja vállába - De mondtam, hogy létezik Superman...
- Nem hinném, hogy ez logikus - vakartam meg a tarkóm mosolyogva. Az iskola felé nézve észre vettem Tasha közeledő alakját.
- Nekem most mennem kéne - fordultam meg, majd intettem egyet - Örültem!
- Várj - kapta el a kezem a kislány anyukája - Köszönöm, hogy megmentetted a kislányom életét.
- Ugyan, semmiség - mosolyogtam rá. A kislány oda jött hozzám és átölelte a lábam.
- Hogyan hálálhatom meg? - erősködött az anyuka. Majd eszébe jutott valami és kezet nyújtott - Jessica. Jessica Parker.
Vigyorogva elfogadtam jobbját és megráztam. - Zayn Malik.
- És téged hogy hívnak? - guggoltam le mosolyogva a kislány mellé. Pici, halvány rózsaszín száját kinyitotta, majd meggondolván magát újra összepréselte.
- Ó, szóval nem szólsz hozzám. Oké - álltam föl tetetett sértődéssel - Viszlát! - indultam el húgom felé, aki eddig messziről figyelte az eseményeket.
- Flora vagyok! - szólt utánam egy vékonyka hang. Mosolyogva megfordultam és integettem neki egyet.
- Szia Flora! Viszlát Jessie.
- Szia Zayn - köszönt nekem Jessie - Ő az én hősöm...
- Nem Anya, ő a Superman. - veszekedtek egymással. Az első kérdés ami bevillant az eszembe az az volt, hogy egy ilyen fiatal nőnek hogy lehet egy öt éves kislánya.
- Hé bratyó! Látom össze szedtél egy anyukát - köszöntött Tasha - Mit szól hozzá anya?
- Egy, semmi köze hozzá. Kettő, nem rá másztam. - mutogattam neki, mire még szélesebb lett a vigyor az arcán.
- Szóval akkor a kislányra másztál rá? - tapsolt kettőt, s intett hogy kövessem - Gyere már te tuskó!
Megforgattam a szemem és utána siettem. Mosolyogva kezdte el ecsetelni, hogy mi történt a suliban. Jó társaságban, jó témával csak úgy repül az idő. Számomra a művészet az ideális téma. Anya és apa - mikor még együtt volt a család - nem nagyon támogatta az ötletet, hogy a zenével vagy akár a festéssel foglalkozzak. Ezért gondolták úgy, hogy kezükbe veszik az életem irányítását és beírattak a világ egyik legjobb egyetemére. Nem engedték, hogy Művészeti fősulira menjek. Igaz, minden úgy kell legyen, ahogy ők mondják. Bocs, mondták. Mivel 'édesapám' két éve szó nélkül lelépett. Most röhöghettek, hogy 21 évesen az anyámmal élek. De valakinek vigyáznia kell rájuk, és ez a szerep rám maradt. Mivel más férfi most nincs a családban.
- Hahó! - lengette meg az orrom előtt a kezét - Figyelsz te egyáltalán? - fonta össze a karját a mellkasán Tasha.
- Pesze hugicám - borzoltam össze a haját - És mit alkottál? - tettem keresztbe a kezem én is. Már csak két utca és otthon vagyunk. Délután fél hat. Mondom gyorsan megy az idő.
- Á, semmit. Csak az volt a feladat, hogy rajzoljuk le a hősünket.
- És? Kit rajzoltál le? - kérdeztem izgatottan - Supermant vagy Batmant?
- Téged - hajtotta le a fejét zavartan, majd a cipőjét kezdte el tanulmányozni. Meglepődtem. Én mint hős? Szeretek másoknak segíteni. Ha negtehetném akkor mindenkinek megoldanám a problémáit. De én nem vagyok hős. Kicsit zavarban voltam. Hiszen ő a testvérem és bármit megtennék érte és anyáért.
Beállt közént a csend. Nem az a kínos, hanem az a megnyugtató. Mindketten a saját gondolatainkba merültünk.
- Szerintem tök jó lett... - törte meg a csendet, mire vigyorogva felé kaptam a fejem - Főleg, hogy itt is sokan rajonganak érted. Lassan kéne neked egy rajongói oldal.
- Haha, megmutatod? - dobtam át a karom a vállán. Mosolyogva leseperte a kezeimet a vállaról és előkereste a kulcsát. Közben haza értünk. Fel sem tűnt. Beléptünk a nagy gesztenyefa ajtón, s ledobtuk a cipőinket, majd a lépcső felé vettük az irányt.
- Gyerekek! Haza jöttetek? - szólt ki anya a konyhából. Tashával egymásra néztünk, majd egy aprót bólintottam. Nagyot sóhajtva megfordult és elindult a konyhába. Nagy mosollyal az arcomon neki döltem az ajtó félfának és figyeltem ahogy sürögnek-forognak.
- Megterítenél Zayn? Ne csak állj ott - mosolygott rám anya, majd egy oszlop porcelán tányért nyomott a kezembe. Mosolyogva megforgattam a szemem és lepakoltam az asztalra.
- Hány személyre? - néztem hátra a vállam fölött. Anya éppen kiszedte a sült csirkét és megtörölte kezét egy konyharuhába.
- Öt személyre - mosolygott rám, majd karon ragadta Tashát és maga után húzta a fel a lépcsőn. Hát oké. Ez furcsa volt. Kiraktam az öt tányért, utána kerestem öt villát és öt kést. Miután megterítettem, helyet foglaltam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Épp híradó ment. Utálom a híreket. Folyton lopásról, gyilkolásról és más-más szörnyű dolgokról tájékoztatja az emberiséget. Gyorsan elkapcsoltam. Valami zene csatornára kapcsolódott, ahol pont az x-faktort reklámozták. 'Ha elmúltál 16 és remek hangod van, jelentkezz!' Szemöldököm a magasba szökött, ahogy az ilyen féle műsorok segítségével felfedezett sztárokra gondoltam. Azok nem is sztárok. Kamu az egész. A szőr föl áll a hátamon.
- Zayyyn! - kiáltott le Anya az emeletről - Nézd meg a sütőt!
- Rendben anyaa! - kialtottam vissza, miközben át slatyogtam a konyhába. Leguggoltam a sütő elé és megnézten a benne barnuló süteményt. Hm, kicsit égett szaga volt. Megpróbáltam kinyitni a sütő ajtaját, de beragadt. A füst kiszivárgott egy kis résen és szét terjett a konyhába, majd az egész lakást ellepte. Köhögve próbáltam meg kitépni az ajtót. Már majdnem megfulladtam a füstbe, mialatt a sütőt feszegettem. Utolsó próbálkozás erejéig bele adtam apait-anyait, vagyis minden erőmmel az ajtóra koncentráltam. És láss csodát az ajtó kinyilt. Igaz, a kezembe maradt, de a lényeg hogy nem gyullad fel semmi.
- Úristen Zayn. Jól vagy? - rohant le anya a lépcsőn, Tashaval a nyomában.
- Te tönkre tetted a sütőt? - rikoltott rám, én pedig a kezembe tartott ajtóra néztem. Majd mintha leprás lenne eldobtam, a tárgy pedig éles zajjal ért földet. - Kösz, jól vagyok. - csúsztam le a konyhai szekrénynek dőlve. Tasha kuncogva fölvette a sütő ajtót, majd azzal a szöveggel, hogy mindjárt jön, kilépet a faajtón. Köhögve megkapaszkodtam a konyhapultba és megtöröltem a homlokom. - Sajnálom - pillantottam le szomorúan anyára.
- Semmi baj - simította meg a vállam - Menj, öltözz át! - kivette a sütőből az alkotást és elszörnyedve vette észre, hogy egy lomhalmazzá vált a süti. Vigyorogva megvontam a vállam és felrohantam az emeletre. Felkaptam a fekete törülközőm és besiettem a fürdőszobámba. Miután lezuhanyoztam, kiszálltam és a törölközőt magam köré csavarva álltam oda a tükör elé. Mondjon bárki bármit én szeretem magamat nézni. Különböző fejet vágva, grimaszolva nézett vissza rám tökéletes Zayn a tükörből. Vigyorogva elővettem a fogkefémet, nyomtam rá fogkrémet és ide-oda mozgatva megmostam a fogam. Kilépve a fürdőből elő kerestem egy új alsót. Oda lépve a szekrényemhez elővettem egy fekete csőgatyát és egy fehér feliratos pólót. Magamra kapva a cuccokat rohantam le a nappaliba, mivel csengettek. Neki dőlve a kanapénak vártam, hogy valaki nyissa ki asz ajtót. Anya miután megnézte magát a tükörben és megigazitotta ruháját, oda sietett a bejárati ajtóhoz.
- Isten hozott nálunk! - tárta ki az ajtót. Majd két személy belépett rajta. Egy idősebb férfi és egy fiatalabb fiú. Gondolom a fia volt. - Gyertek beljebb! - invitálta őket beljebb.
- Ő itt a fiam Zayn. Köszönj szépen! - karolta át a derekam - mivel csak addig ért - anya.
- Üdv. Zayn vagyok, mint az már kiderült. - hajoltam meg előttük vigyorogva. Anyám mosolyogva oldalba vágott és oda súgta, hogy viselkedjek.
- Szia, Jason vagyok! - nyújtotta kezét a fiatalabbik fiú. Mosolyogva elfogadtam, s jól megráztam. - Ő pedig az apám...
- Szia Zayn. Christophel vagyok. Anyukád sokat mesélt már rólatok - fogott velem kezet Chritophel - Mintha azt mondta volna van egy húgod.
Mint egy végszó kicsapódott a bejárati ajtó és belépett rajta Tasha. Dzsekijét föl akasztotta, cipőjét hanyagul ledobta. Miután észre vette, hogy ott vagyunk és őt nézzük -főleg Jason-, zavarba jött. Nevetve rá mutattam, hogy tessék itt van. Ő csak megforgatta szemeit és Anyára nézett. - Bocs a késésért.
- Semmi gond. Gyertek, együnk. - invitált be mindenkit a konyhába. Vacsora közben minden féléről szó esett. Anya és Christophel nagyon élvezték egymás társaságát, és úgy vettem észre hogy Tasha is megtalálta az összhangot Jasonnel. Néha én is hozzá tudtam szólni egy-egy témához. És ahogy elnéztem a társaságot, észre vettem hogy anyám boldog. Lehet meg találta azt a férfit, aki majd betölti apám helyét, s az én helyemet is. Az est további részeben anyám és Chris a konyhában beszélgettek, míg mi - Tasha, Jason és én - bementünk a nappaliba és videójátékoztunk. Egy idő után meguntam és elköszöntem, majd felvonultam a biztonságot nyújtó szobámba. Fáradtan lekaptam a pólómat, majd bedőltem az ágyamba. Sóhajtva átfordultam a másik oldalamra és kinéztem az ablakon. A Hold besütött az ablakon, egyenesen a szemembe és ezért valamiért úgy éreztem, hogy valami közeleg.
Mikor feleszméltem és lassítottam a lépteimen, észre vettem, hogy az iskola kapujánál állok. Bár csend van, tudom valamelyik tanár éppen ordít az egyik gyerekkel. Ha én ott bent lennék, akkor biztosan én lennék az a gyerek. Az arcom valamiért a második emeleti ablak felé fordítom. Igen, az az én volt osztályom. Ha nem csaptak volna ki, két évvel az érettségi előtt, itt tudtam volna elvégezni, de hát ha nem, akkor nem. Nem mintha érdekelne. Csak ott vannak a haverok. Igaz nem az összes, mert ők az én barátaim, - jobban mondva spanoknak nevezzük egymást - nem mások, mint azok akik velem együtt lógnak az iskolából. Mármint ők a gimnáziumból, én pedig nem más honnan mint az egyetemről. És nem akármilyen egyetemről, az Oxford-ból. Nem csoda, hogy anyám ki van rám borulva emiatt, hiszen egyesek szerint ez a legjobb egyetem a városban, sőt az egész világon. Oda kéne járnom, lediplomáznom. Anya ezt akarja. De engem megint senki sem kérdezett meg, hogy én mit akarok elérni az életben.
A fejem fölött egy igen nagy madár száll el. Sasnak nézem, ha ez itt lehetséges. Jó, bevallom Bradford-ban vagyok. Fel sem ültem a buszra, ami elvitt volna az egyetemre. De még a kocsim benzinét sem fogom fogyasztani ez miatt. Ugyanis, rohadtul leszarom.
Az iskola előtt vagyok. Nem, tényleg nem az Oxford előtt, hanem a helyi iskola előtt, mivel ide jár az egyik húgom. Magunk közt szólva, az egyetlen húgom. Tasha-nak hívják, 14 éves. Én adtam neki a nevét. Mivel még messze lesz, hogy kicsöngessenek, a közeli park felé folytatom az utamat. A lábaim automatikusan a kedvenc padom felé visznek. Helyet foglalok, majd miután elővettem a telefonomat fel megyek Facebookra. Nem, nem vagyok az a közösségi ember, aki éjjel-nappal a neten szörfözik. Facebookról annyit, hogy jött 51 értesítésem, hogy ne felejtsek elmenni a heti eseményekre, amikre jelentkeztem, valamint 8 ismerősnek jelölés és 6 üzenet az exemtől.
Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy itt a vége. Az egy dolog, hogy én... hm, hogy is fogalmazzak szépen? Megcsaltam. De azért, mert láttam, ahogy volt pasijával enyeleg egy házibuliba. Ahová - nekem köszönhetően - meghívták. Annyira részeg volt, hogy félmeztelenül rá mászott minden ott tartózkodó hímnemű lényre. Az elején még a haverokkal röhögtem rajta, de amikor felment az emeletre az exével és később beremegett a plafon, totál kiakadtam. Természetesen a bosszú és a bennem szétáramló pia vezényelt. Lefeküdtem a legjobb barátnőjével.
Elmélkedésemből a nem messzi iskola csengője zavart vissza a jelenbe. Mosolyogva vágtam zsebre a kezem a telefonommal együtt, s megiramodtam az iskola felé. Csak egy útkereszteződés választott el a túl oldalon lévő épülettől. Nagyon forgalmas erre felé az összes út. Nem értem minek építenek forgalmas utak mellé kisgyerekekkel tömött házakat.
A nyüzsgést egy vérfagyasztó sikoly rázta fel: - Floraaa! - fejem jobbra döntöttem és láttam, hogy egy kislány fut az úton száguldó kocsik felé.
- Flora, állj meg! - kiáltotta neki - a nagyon dögös - anyukája. A kislány nevetve futott tovább. Mellém érve rám emelte nagy kék szemeit és indult volna tovább. De elkaptam kicsi, törékeny karját és vissza rántottam magam mellé. A következő pillanatban elsuhant előttünk egy autó. Szegény kislány annyira megijedt, hogy sírva bújt oda hozzám.
- Hé! - guggoltam le mellé - Ne sírj, nincs semmi baj.
- Anyát akarom - szorított magához, mire nevetve felkaptam az ölembe.
- Mindjárt meg kapod anyát - mentem oda a sexi anyukához. A kislányt leraktam, mire oda futott az anyukájahoz.
- Flora, hányszor mondjam még, hogy ne futkározz az utcán?! - suttogta mérgesen, miközben magához szorította a lányt.
- Bocsánat - morogta az édesanyja vállába - De mondtam, hogy létezik Superman...
- Nem hinném, hogy ez logikus - vakartam meg a tarkóm mosolyogva. Az iskola felé nézve észre vettem Tasha közeledő alakját.
- Nekem most mennem kéne - fordultam meg, majd intettem egyet - Örültem!
- Várj - kapta el a kezem a kislány anyukája - Köszönöm, hogy megmentetted a kislányom életét.
- Ugyan, semmiség - mosolyogtam rá. A kislány oda jött hozzám és átölelte a lábam.
- Hogyan hálálhatom meg? - erősködött az anyuka. Majd eszébe jutott valami és kezet nyújtott - Jessica. Jessica Parker.
Vigyorogva elfogadtam jobbját és megráztam. - Zayn Malik.
- És téged hogy hívnak? - guggoltam le mosolyogva a kislány mellé. Pici, halvány rózsaszín száját kinyitotta, majd meggondolván magát újra összepréselte.
- Ó, szóval nem szólsz hozzám. Oké - álltam föl tetetett sértődéssel - Viszlát! - indultam el húgom felé, aki eddig messziről figyelte az eseményeket.
- Flora vagyok! - szólt utánam egy vékonyka hang. Mosolyogva megfordultam és integettem neki egyet.
- Szia Flora! Viszlát Jessie.
- Szia Zayn - köszönt nekem Jessie - Ő az én hősöm...
- Nem Anya, ő a Superman. - veszekedtek egymással. Az első kérdés ami bevillant az eszembe az az volt, hogy egy ilyen fiatal nőnek hogy lehet egy öt éves kislánya.
- Hé bratyó! Látom össze szedtél egy anyukát - köszöntött Tasha - Mit szól hozzá anya?
- Egy, semmi köze hozzá. Kettő, nem rá másztam. - mutogattam neki, mire még szélesebb lett a vigyor az arcán.
- Szóval akkor a kislányra másztál rá? - tapsolt kettőt, s intett hogy kövessem - Gyere már te tuskó!
Megforgattam a szemem és utána siettem. Mosolyogva kezdte el ecsetelni, hogy mi történt a suliban. Jó társaságban, jó témával csak úgy repül az idő. Számomra a művészet az ideális téma. Anya és apa - mikor még együtt volt a család - nem nagyon támogatta az ötletet, hogy a zenével vagy akár a festéssel foglalkozzak. Ezért gondolták úgy, hogy kezükbe veszik az életem irányítását és beírattak a világ egyik legjobb egyetemére. Nem engedték, hogy Művészeti fősulira menjek. Igaz, minden úgy kell legyen, ahogy ők mondják. Bocs, mondták. Mivel 'édesapám' két éve szó nélkül lelépett. Most röhöghettek, hogy 21 évesen az anyámmal élek. De valakinek vigyáznia kell rájuk, és ez a szerep rám maradt. Mivel más férfi most nincs a családban.
- Hahó! - lengette meg az orrom előtt a kezét - Figyelsz te egyáltalán? - fonta össze a karját a mellkasán Tasha.
- Pesze hugicám - borzoltam össze a haját - És mit alkottál? - tettem keresztbe a kezem én is. Már csak két utca és otthon vagyunk. Délután fél hat. Mondom gyorsan megy az idő.
- Á, semmit. Csak az volt a feladat, hogy rajzoljuk le a hősünket.
- És? Kit rajzoltál le? - kérdeztem izgatottan - Supermant vagy Batmant?
- Téged - hajtotta le a fejét zavartan, majd a cipőjét kezdte el tanulmányozni. Meglepődtem. Én mint hős? Szeretek másoknak segíteni. Ha negtehetném akkor mindenkinek megoldanám a problémáit. De én nem vagyok hős. Kicsit zavarban voltam. Hiszen ő a testvérem és bármit megtennék érte és anyáért.
Beállt közént a csend. Nem az a kínos, hanem az a megnyugtató. Mindketten a saját gondolatainkba merültünk.
- Szerintem tök jó lett... - törte meg a csendet, mire vigyorogva felé kaptam a fejem - Főleg, hogy itt is sokan rajonganak érted. Lassan kéne neked egy rajongói oldal.
- Haha, megmutatod? - dobtam át a karom a vállán. Mosolyogva leseperte a kezeimet a vállaról és előkereste a kulcsát. Közben haza értünk. Fel sem tűnt. Beléptünk a nagy gesztenyefa ajtón, s ledobtuk a cipőinket, majd a lépcső felé vettük az irányt.
- Gyerekek! Haza jöttetek? - szólt ki anya a konyhából. Tashával egymásra néztünk, majd egy aprót bólintottam. Nagyot sóhajtva megfordult és elindult a konyhába. Nagy mosollyal az arcomon neki döltem az ajtó félfának és figyeltem ahogy sürögnek-forognak.
- Megterítenél Zayn? Ne csak állj ott - mosolygott rám anya, majd egy oszlop porcelán tányért nyomott a kezembe. Mosolyogva megforgattam a szemem és lepakoltam az asztalra.
- Hány személyre? - néztem hátra a vállam fölött. Anya éppen kiszedte a sült csirkét és megtörölte kezét egy konyharuhába.
- Öt személyre - mosolygott rám, majd karon ragadta Tashát és maga után húzta a fel a lépcsőn. Hát oké. Ez furcsa volt. Kiraktam az öt tányért, utána kerestem öt villát és öt kést. Miután megterítettem, helyet foglaltam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Épp híradó ment. Utálom a híreket. Folyton lopásról, gyilkolásról és más-más szörnyű dolgokról tájékoztatja az emberiséget. Gyorsan elkapcsoltam. Valami zene csatornára kapcsolódott, ahol pont az x-faktort reklámozták. 'Ha elmúltál 16 és remek hangod van, jelentkezz!' Szemöldököm a magasba szökött, ahogy az ilyen féle műsorok segítségével felfedezett sztárokra gondoltam. Azok nem is sztárok. Kamu az egész. A szőr föl áll a hátamon.
- Zayyyn! - kiáltott le Anya az emeletről - Nézd meg a sütőt!
- Rendben anyaa! - kialtottam vissza, miközben át slatyogtam a konyhába. Leguggoltam a sütő elé és megnézten a benne barnuló süteményt. Hm, kicsit égett szaga volt. Megpróbáltam kinyitni a sütő ajtaját, de beragadt. A füst kiszivárgott egy kis résen és szét terjett a konyhába, majd az egész lakást ellepte. Köhögve próbáltam meg kitépni az ajtót. Már majdnem megfulladtam a füstbe, mialatt a sütőt feszegettem. Utolsó próbálkozás erejéig bele adtam apait-anyait, vagyis minden erőmmel az ajtóra koncentráltam. És láss csodát az ajtó kinyilt. Igaz, a kezembe maradt, de a lényeg hogy nem gyullad fel semmi.
- Úristen Zayn. Jól vagy? - rohant le anya a lépcsőn, Tashaval a nyomában.
- Te tönkre tetted a sütőt? - rikoltott rám, én pedig a kezembe tartott ajtóra néztem. Majd mintha leprás lenne eldobtam, a tárgy pedig éles zajjal ért földet. - Kösz, jól vagyok. - csúsztam le a konyhai szekrénynek dőlve. Tasha kuncogva fölvette a sütő ajtót, majd azzal a szöveggel, hogy mindjárt jön, kilépet a faajtón. Köhögve megkapaszkodtam a konyhapultba és megtöröltem a homlokom. - Sajnálom - pillantottam le szomorúan anyára.
- Semmi baj - simította meg a vállam - Menj, öltözz át! - kivette a sütőből az alkotást és elszörnyedve vette észre, hogy egy lomhalmazzá vált a süti. Vigyorogva megvontam a vállam és felrohantam az emeletre. Felkaptam a fekete törülközőm és besiettem a fürdőszobámba. Miután lezuhanyoztam, kiszálltam és a törölközőt magam köré csavarva álltam oda a tükör elé. Mondjon bárki bármit én szeretem magamat nézni. Különböző fejet vágva, grimaszolva nézett vissza rám tökéletes Zayn a tükörből. Vigyorogva elővettem a fogkefémet, nyomtam rá fogkrémet és ide-oda mozgatva megmostam a fogam. Kilépve a fürdőből elő kerestem egy új alsót. Oda lépve a szekrényemhez elővettem egy fekete csőgatyát és egy fehér feliratos pólót. Magamra kapva a cuccokat rohantam le a nappaliba, mivel csengettek. Neki dőlve a kanapénak vártam, hogy valaki nyissa ki asz ajtót. Anya miután megnézte magát a tükörben és megigazitotta ruháját, oda sietett a bejárati ajtóhoz.
- Isten hozott nálunk! - tárta ki az ajtót. Majd két személy belépett rajta. Egy idősebb férfi és egy fiatalabb fiú. Gondolom a fia volt. - Gyertek beljebb! - invitálta őket beljebb.
- Ő itt a fiam Zayn. Köszönj szépen! - karolta át a derekam - mivel csak addig ért - anya.
- Üdv. Zayn vagyok, mint az már kiderült. - hajoltam meg előttük vigyorogva. Anyám mosolyogva oldalba vágott és oda súgta, hogy viselkedjek.
- Szia, Jason vagyok! - nyújtotta kezét a fiatalabbik fiú. Mosolyogva elfogadtam, s jól megráztam. - Ő pedig az apám...
- Szia Zayn. Christophel vagyok. Anyukád sokat mesélt már rólatok - fogott velem kezet Chritophel - Mintha azt mondta volna van egy húgod.
Mint egy végszó kicsapódott a bejárati ajtó és belépett rajta Tasha. Dzsekijét föl akasztotta, cipőjét hanyagul ledobta. Miután észre vette, hogy ott vagyunk és őt nézzük -főleg Jason-, zavarba jött. Nevetve rá mutattam, hogy tessék itt van. Ő csak megforgatta szemeit és Anyára nézett. - Bocs a késésért.
- Semmi gond. Gyertek, együnk. - invitált be mindenkit a konyhába. Vacsora közben minden féléről szó esett. Anya és Christophel nagyon élvezték egymás társaságát, és úgy vettem észre hogy Tasha is megtalálta az összhangot Jasonnel. Néha én is hozzá tudtam szólni egy-egy témához. És ahogy elnéztem a társaságot, észre vettem hogy anyám boldog. Lehet meg találta azt a férfit, aki majd betölti apám helyét, s az én helyemet is. Az est további részeben anyám és Chris a konyhában beszélgettek, míg mi - Tasha, Jason és én - bementünk a nappaliba és videójátékoztunk. Egy idő után meguntam és elköszöntem, majd felvonultam a biztonságot nyújtó szobámba. Fáradtan lekaptam a pólómat, majd bedőltem az ágyamba. Sóhajtva átfordultam a másik oldalamra és kinéztem az ablakon. A Hold besütött az ablakon, egyenesen a szemembe és ezért valamiért úgy éreztem, hogy valami közeleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése